Lesz mit enni, az már biztos! 153.nap

2014.06.18 18:34

Az első termés óta eltelt bő két hétben, voltak történések, ezeket most megpróbálom kicsit összefoglalni.

Az egyik legfontosabb dolog, hogy megtörtént a kiültetés, a csapat fele már szabad földben folytatja pályafutását. 2 darab Habanero-ra, és 2 darab Moruga Scorpion-ra esett a választás. Egymástól távol, párban kerültek a földbe, és igyekeztem kicsit feljavítani a talajt. Ebben kaptam sok segítséget is, amit ezúton is köszönök! :) Kiástuk a földet, és kevertünk hozzá kevés tőzeget, és komposztált marhatrágyát (a legalsó réteg kapott komposztot is) remélhetőleg ez megteszi a hatását! 

Csapatmunka:

És kész (Moruga Scorpion)

A másik páros (Habanero)

Az erkélyharcos társaság is nagyobb cserépbe került (23cm), eljött már ennek is az ideje, szépen benőtték a gyökerek a cserepet.

Az eddig használt méretek.

Habanero gyökérzet

Jalapeno

És az összkép

A másik jelentős változás, hogy a Habanerokon elkezdtek bekötni a virágok, és sorra jönnek a kis paprikák. Úgy tűnik bevált az ecsetes beporzás (meg persze a zümmögés is segített :D ). A Jalapeno is nagyon jól érzi magát, messze a legmagasabb, és a virágok megjelenése után pár nappal, már ott is megjelentek a termések. Itt kipróbáltam egy másik módszert, a keresztbe porzás ellen. Ennek annyi a lényege, hogy teafiltert kell húzni még a bimbóra, és hagyni, hogy abban nyíljon ki a virág. Erre a legalklmasabb a piramis alakú filter. Majd meglátjuk mi lesz belőle, egy próbát megér! Az (ex)erőbajnok Morugák még csak a bimbókat hozzák, bár még abból sem sokat, remélhetőleg majd ott is beindulnak a dolgok.

White Bullet

Fehéredik :)

Moruga Scorpion

És a Jalapeno, teafának öltöztetve

(2 nap elteltével kinyíltak a filterben lévő bimbók is)

Azért az ecsetet itt is bevetettem (persze nem ugyan azt használtam, mint a Habanerokhoz)

 

 

 

Téma: Lesz mit enni, az már biztos! 153.nap

Dátum: 2014.06.25

Feladó: Szepesi János

Tárgy: szép :)

Szia Zoli,

nagyon klassz poszt lett. Jól állnak a növényeid. A Jalapeno jól belehúzott :) Érdekes, hogy mennyit számít, hogy az ember fia-lánya helyileg hol nevelget chilit, nálam például most kezdenek csak bekötni a virágok, Nálad már lassan lehet majd szüretelni.
Minden esetre jól alakulnak a dolgaid...

Dátum: 2014.07.02

Feladó: Zoolee

Tárgy: Re:szép :)

Szia!
Köszönöm, igyekszem rendben tartani őket! Sokat számít a hely nagyon, én most kezdem észrevenni a különbséget, a kiültetett, és az erkélyen hagyott növények között. Szerintem nemsokára nálad is lehet szüretelni, vagy kóstolni, mert ha már bekötöttek a virágok, nagy baj nem lehet! Sok sikert hozzá!

Új hozzászólás hozzáadása